Nyugdíjas menü Néhány tanács idõs lovak takarmányozására Négylábú kedvencek tartása és tenyésztése hosszú, akár évtizedekre szóló elkötelezettséget is jelenthet annak, aki erre adja a fejét. Életük minden szakaszában gondoskodnunk kell róluk, s ez egyben mindig okszerû és megfelelõ takarmányozásukat is jelenti. Tápanyagszükségletük, illetve, ahogy takarmányukat feldolgozni képesek, idõrõl-idõre megváltozik: más a fejlõdõ, a kifejlett vagy az öregedõ szervezet esetében. Lovaink megfelelõ takarmányozása már tulajdonképpen születésük elõtt megkezdõdik, az anyakancák jó tápanyagellátása alapfeltétele az egészséges és érett csikó világrajövetelének. A fiatal állatban rejlõ lehetõségek teljes kibontakoztatásához növekedésekor optimálisan biztosítanunk kell neki mindent, hiszen az ilyenkor elszenvedett esetleges lemaradását már nehezen tudja a késõbbiekben behozni. Az idõ elõrehaladtával pedig „munkájának” függvényében kell tápanyagokkal ellátnunk, ügyelve arra, hogy hasznosításának megfelelõ takarmányozásban részesüljön akár sport-, illetve versenylóként, tenyészállatként vagy hobbi célból tartjuk is. Eljön azután az az idõ is, amikor az egykor kirobbanó és fitt állat öregedni kezd, s hogy valóban hosszú, hasznos és szép kort érhessen meg, napi táplálásakor sem szabad megfeledkeznünk a felette elmúlt évekrõl. Fogas kérdések Nemcsak az életkorral változó terhelések miatt kell újból és újból átgondolnunk a gondoskodásunkba vett lovak takarmányozását. A lovak fejlõdése során változik az emésztõrendszerük, s az egyes tápanyagok kihasználásának hatásfoka is. A kor elõrehaladtával egyrészt hanyatlani kezd a szervezet teljesítõképessége, másrészt a sejtek száma is csökken a különbözõ szervekben, ezzel az egyes tápanyagok raktározásának lehetõsége is kisebb lesz. Az öregedési folyamat érinti a teljes emésztõrendszert, kihat a fogak állapotára, az enzimtermelés mennyiségére, de renyhül a bél mozgása is, miközben az állat mozgékonysága ugyancsak alábbhagy. Talán kevesen gondolnak rá, hogy a táplálék jó emésztése már a falat tökéletes megformálásával, a takarmány mechanikus elõkészítésével elkezdõdik, ehhez pedig nélkülözhetetlen az ép és hiánytalan fogazat. Fiatalabb korban ezt a fogak megfelelõ idõszakos szabályozásával (reszelés) minden nagyobb nehézség nélkül biztosíthatjuk, de bizonyos kor felett nagymértékben romlik a rágás hatékonysága a fogak elhasználódása, kopása, vagy éppen hiánya miatt. Ez extrém esetben akár végzetes kimenetelû is lehet. Egy Észak-Amerika partjainál fekvõ sziget elvadult póni populációjában az állatok többsége azért pusztul el öreg korában, mert legelés közben a fû közé keveredett finom szemcséjû tengeri homok az évek során annyira elkoptatja az állatok fogazatát, hogy végül képtelen lesz a táplálékot magához venni, s így éhen hal. Amíg a metszõfogak állapota kielégítõ, a legelés az idõs szervezetre is kiváló hatással van, hiszen könnyen emészthetõ táplálékforrást biztosít, amelyet ráadásul folyamatosan, kis adagokban vesz fel az állat. Istállózott tartás esetén a jó minõségû, fiatalon betakarított széna mindaddig nagyszerû takarmány, amíg a zápfogak állapota megfelelõ. A szalmafelhasználást viszont nehezen emészthetõ jellege miatt érdemes csökkenteni. Amennyiben az õrlõfogak már nem biztosítják a megfelelõ hatásfokú rágást, a szálastakarmányt célszerû szecskázni, az abrakot pedig roppantva adni. Ez a pelletált ipari keveréktakarmányokra is vonatkozik, de kiválthatjuk azokat pelyhesített készítményekkel is. Érdemes az abrakot egyéb módon, például forró vízben áztatva elõkészíteni a jobb emészthetõség érdekében. Ilyenkor arra figyeljünk, hogy a végeredmény ne legyen túl híg, mert az túl gyorsan halad át az emésztõcsõben. Étvágy és emésztés Bizonyos tápanyagok emészthetõsége, illetve felszívódásának hatásfoka az idõ elõrehaladtával is változhat. A tejcukrot (laktóz) például hároméves kor felett a lovak már nem képesek megemészteni, s a takarmányok egyes ásványi anyagait is másképp hasznosítják fiatalabb, illetve idõsebb korukban. Míg a csikók például táplálékuk kalciumtartalmának akár 70 százalékát is kihasználják, addig a kifejlett állatok csak 50 százaléknyit vesznek fel belõle. Öregkorban romolhat a foszforfelszívódás hatásfoka is, ezért hátrányos lehet, ha a Ca:P arányt túl tágra állítjuk be. Az ásványi anyagok és vitaminok többségének biztosítása külön odafigyelést ugyan nem igényel, de cinkbõl, szelénbõl, illetve A- és E-vitaminból idõskorban a korábbi mennyiség közel kétszerese fedezi csak biztonságosan a szükségleteket. Emellett a bélflóra változása következtében B-vitaminok kiegészítése is javasolható szájon át: erre a célra kiváló a sörélesztõ, napi 25-30 dkg adagban. Természetesen a megfelelõ etetési rend betartása szintén segíti a jó emésztést, így „nyugdíjas” lovainknak is minimum 3-4 részletben, a nap folyamán egyenletesen elosztva adjuk oda takarmányaikat. Az idõsebb lovak napi terhelése nyugalomba vonulásukkal általában nagymértékben csökken, miközben mozgékonyságuk is kisebb, mint fiatalon. Rohangálás helyett inkább álldogálnak a karámban, vagy komótosan baktatnak a legelõn. Mindezek következtében az állat energiaigénye csökken, életfenntartásra megelégszik akár a korábbi mennyiség 80-90 százalékával is. Az adagor azonban csak a kondíció folyamatos figyelemmel kísérése mellett csökkentsük, hiszen nemcsak a túlzott elhízást, hanem a kóros soványságot is el akarjuk kerülni. A fehérjeellátást szintén körültekintõen kell végezni, elsõsorban a minõségre helyezve a hangsúlyt. A többletként bevitt fehérje idõskorban különösen káros lehet, hiszen ezt a szervezet energiává alakítja, és ez a folyamat nagyon igénybe veheti az öregedõ májat. Ezért elsõsorban könnyen emészthetõ, értékes fehérjeforrásokat kell biztosítanunk, mint például a szója, de mindig csak a feltétlenül szükséges mennyiségben. Az öreg lovak étvágya rendszerint csökken, különösen, ha az állatok nem mozognak eleget, ezért igyekezzünk „étvágygerjesztõ”, kiváló minõségû takarmányokkal kielégíteni napi szükségletüket. Ízletesebbé tehetjük abrakjukat például korpa, illetve melasz hozzáadásával. A kisebb étvágy egészen addig nem okoz gondot, amíg az általános kondíció leromlásához nem vezet. Ilyenkor azonban érdemes alaposan megvizsgálni a kiváltó okot, hiszen anyagcserezavar, szervi megbetegedés, vagy fogászati probléma is állhat mögötte.